Sziasztok!
Meghoztam a második részt, remélem tetszeni fog! Mivel a történet egy másik országban játszódik, úgy döntöttem, hogy szentelek egy menüpontot a számotokra (valószínűleg) ismeretlen dolgok elmagyarázásához, ami előreláthatóan pár napon belül el is készül! Nem is húzom tovább az időt, kellemes olvasást, kommentelni ér!~Columbiano~
Az órarendemet a kezembe véve döbbenek rá a tényre, hogy ez lesz az utolsó évem a Sekundarschule-ban. Az iskola fele örül, hiszen vagy szakmát fog tanulni, vagy otthon lézenghet amíg szülei rá nem jönnek, hogy az ő gyermeküknek is szükségük lesz egy állásra, amihez kilenc év az iskolában nem lesz elég. Aztán van az én felem, akik a nyári szünet után továbbtanulnak: plusz iskola évek, esetleg gimnázium, mindent bevállalunk csakhogy felnővén jól fizető állásunk legyen.-Colo…- szakítja félbe elmélkedésemet a szőnyegen dülöngélő kisöcsém. Felé fordulok, jelezvén hogy figyelek.-Éhes vagyok! Szólunk Marisolnak, hogy csináljon palacsintát?-Most nem eszünk palacsintát, majd csak holnap ebédre. De ha gondolod felmehetünk a lányok előtt. -feltápászkodás után megfogja a kezemet, és megpróbál az ajtó felé húzni.Épp amikor a lift elé érünk indul el a felvonó a tizennyolcadikról a tizenhetedikre. Miett. Mi csak azért nem hallgatjuk végig minden este a nővéreink vitáját, mert van köztünk egy emelet. Amíg Ninon meg nem született, a tizenhatodikon laktam, de utána kellett az az egy szint hogy tudjon rendesen aludni, és ne az üvöltözést hallgassa. Majd ha idősebb lesz, akkor visszaköltözök, mostmár vele együtt.Végre megjön a lift az izzadt Jannal. Hölgyeim és Uraim, itt az élő példa arra, hogy a lift kezelő fiúk élete igenis tud stresszes lenni! A huszadikra érve megveregetem a vállát és az étkezőbe rohanok az öcsém után.Marisol éppen vacsorához terít amikor berontunk. Ninon odafut a porcelán edényekkel megpakolt asztalhoz, és megölelgeti az idős hölgyet. Már lassan húsz éve dolgozik a családunknak, mindannyiuk születésénél ott volt, igazi családtag lett az évek során. Én is odamegyek hozzá, és nyomok egy puszit az arcára. Tej karamella, és méz illata van.-Nem tudod hogy mama és papa mikor ér haza?- kérdezi tőle Ninon.-Nem tudom, drága, de vacsorára biztosan itt lesznek. Colombiano, holnap te is mész a lányokkal?-Miután Miett meghívót küldött…-Hogyhogy Miett? Azt hittem Lydienek lesz kiállítása!- folytatja az evőeszközök pakolását. Nyolc személyre van terítve. A szüleim fognak az asztal főkön ülni, jobb oldalon a nővéreim, Fabienne, aki a biztonsági őr a lányok között, bal oldalon pedig Marisol, Ninon, és én.-Bár neki mindent túl kell szerveznie. Biztos vagyok benne hogy el fogja rontani a húga nagy napját. Pedig ő csak jót akar!-Hogy rontaná el Mimi Lili kiállítását? -kérdezni a székén üldögélő Ninon.-Úgy ahogy a múltkor a múltkor az úszóversenyemet. -ülök le én is az egyik párnázott székre.-Megint hangosan fog kiabálni? -dönti el jobbra a fejét.-Lehet… De tudod Ninon, inkább ne mondjuk semmi mert még a végén valóra válik!- magyarázza Marisol, mire ő hevesen bólogat.-Mondjuk Lydie se kispályás! -emlékezek vissza a legutóbbi incidensre, amikor ordítva belelökte Miettet a díjnyertes öt emeletes tortájába, aminek a romjaiban pankrációgyanús kajacsatát folytattak le egymás között. Ninon mondjuk élvezte, felváltva drukkolt nekik, mert nem akart köztük választani, és a végén ő is közéjük ugrott. Az emlékre az idős hölgy felnevet, az öcsém pedig szégyenlősen lóbálja a lábait a fehér terítővel bevont asztal alattA lift eközben a huszadikra jön, ennek okán egy vita hangjai szűrődnek az eddig békés térbe. Végül Fabienne egy hangos mondattal csendet tesz, így mire leülnek az asztalhoz, már csak az hallatszik ahogy Marisol a konyhában csörömpöl.A kilátás, mint mindig, gyönyörű, a rivális Hilton hotel fényei messziről látszanak, az épület aljában a város legnagyobb postájával, és a vasút állomással együtt. Az esti dugó is szépen kitűnik az éjszakában, bár már nem annyira mint néhány órával ezelőtt, a forgalom apadásának köszönhetően. Leginkább viszont a mellettünk lévő stadion, a bevásárló központ, és a színház tündököl. Az odébb lévő focipályákon már nincs edzés, így a reflektorokat lekapcsolták.Itt Bázelben hatalmas jelentősége van a futballnak, hiszen a helyi csapat már majdnem öt éve az ország legjobbja. Innen van pénz a rengeteg focipályára, ahol minden korosztály külön-külön gyepen játszik, és az előbb említett stadionra is. Bár nem elég csak Bázelről beszélni, hiszen egész Svjácban ez megy. Nem mintha ez rossz lenne, sőt! A sportra lényegesen több figyelmet fordítanak, de a szellemi dolgokat se felejtek el.A kilátás pedig azért olyan jó, mert a város egyik legmagasabb épületének legfelső szintjén ülünk. A felső hat szintjét béreljük, alattunk irodák vannak, és ehhez csatlakoznak a hatalmas fényforrások is. Kivéve a színházat: az az út másik oldalán van.Ez az egész létesítmény a St. Jakob's nevet viseli, ahogy a még arrébb elterülő hatalmas park is.-Fabienne, mikor lesz legközelebb focimeccs?-Azt hiszem jövőhét kedden. De el kell hogy keserítselek, nem fogod tudni a tetőről nézni. Aznap üzleti vacsorára mentek a Trois Rois-ba.-mindenki a város legszínvonalasabb szállodájaként emlegeti. Maga az épület nem túl nagy, viszont régi építésű, amihez a berendezés tökéletesen illeszkedik, úgy, hogy modern is egyben. Van edzőterem, egy kisebb játékterem, gyógyfürdő, a hatalmas erkélyen étterem, aki pedig szívesebben enne bent annak az a bálteremben is mehet. Ezt a termet egyébként rendezvényekre is szokták használni. Aki pedig akar az elmehet séta hajókázni egyet a hotel újonnan beszerzett hajójával. A szobák egyik fele a belvárosra néz, míg a másik fele a Rajnára.És ez az egész a miénk. Már mindenki az asztalnál ül, az ételt már csak a tányérokra kell szedni. De még nem lehet. Anya és apa késnek. Megint. Ahogy mindenki rájön erre, kínos csend ereszkedik az étkezőre, csupán Ninon rúgkapálása hallatszik az asztal alatt. Aztán az óra nyolcat üt és mindenki nekiesik a rakott krumplinak. Még néhány éve kötöttünk egy megállapodást, miszerint, ha valaki nem ér haza nyolc óráig, elkezdhetünk nélküle enni.Miután mindenki végzett, Marisol összeszedi az edényeket, és átmegy a konyhába elmosogatni őket. Amíg a rá és a desszertre várunk, Lydie kiállítására terelődik a szó. Nagyon jól rajzol, rengetek gyönyörű képe van, nem is csoda, hogy mikor megkérte rá anyuékat, hadd csináljon a műveiből egy kiállítást, hezitálás nélkül igent mondtak. Ez viszont csak tovább rontotta a nővéreim viszonyát. Miett a főzőtudásával és a rengeteg tanulmányi versennyel tudja felhívni magára a figyelmet, míg a húga légatlétikázik, zongorán és gitáron is játszik, valamint (a festés mellett) van olyan okos, mint ő. Amióta írtak Lydie egyik sportversenyen való első helyezéséről a 20 Minutenben, ami a város egyik legnépszerűbb lapja, a zöld szemű szörny beköltözött tizenhét és háromnegyedik szintre. Ennek már lassan öt éve, az esti viták is akkor kezdődtek. Ninon már beleszületett ebbe, neki ez teljesen megszokott, de nekem nehezebb volt elfogadni, hogy a nővéreim már nem fésülik meg egymás haját, nem beszélik ki az osztálytársaikat vacsora alatt, és nem akarnak mindig együtt lenni. Tízéves fejjel egyszer csak azt veszed észre, hogy a családunk megsérült, és talán ez a seb sosem gyógyul be, majdhogynem feldolgozhatatlan. Anya és apa kapcsolat is megromlott az évek során, mint a legtöbb szülő, ők se tudják melyik gyereküket támogassák, kinek adjanak igazat, és kivel gyűlöltessék meg magukat. És ahogy ez az egész elkezdett kibontakozni én egyre jobban elhanyagolódtam, az öcsém lett az egyetlen rokonom aki nem dobott arrébb a gondjai végett. Persze a sajtó előtt minden rendben van, egyedül a testvérháborúról tudnak, kellett valami ami nem illik bele ebbe az idillinek festett képbe.Vacsora után mindenki elmegy a dolgára, Miett aludni, Lydie megírni a köszöntőjét, Marisol mosogatni, Ninon szintén aludni, én pedig tusolni, Fabienne megvárja anyáékat, Tíz óra körül elcsendesedik az épület, csupán a lift hangja szűrődik be, ezért úgy öntök én is elteszem magam holnapra. A meleg takaró alatt fekve jut eszembe, hogy holnap korán kell kelnem. A kiállítótermet kibéreltük ugyan, de nekünk kell berendezni, ezért a telefonomhoz nyúlok, és beállítom az ébresztőórát. A dér fényben meglátom, hogy az öcsém törökülésben ül az ágyán.-Ninon! Miért nem alszol még?- kérdezem tőle halkan, nehogy felkeltsem a felettem alvókat..-Megvárom mamit. Minden este be szokott jönni jó éjt puszit adni, csak te akkor már alszol. Azt hiszi hogy én is aludni szoktam, de én csak megjátszom. -lezárom a telefont, bebugyolálom magam a takarómba, és álomba ringatom magam azzal a ténnyel, hogy legalább az egyik szülőnk még nem felejtett el minket.
